Oldal kiválasztása

Kedves Olvasó!

Üdvözöllek az oldalamon, a nevem RobertoR.

A blogon különböző – főként társadalmi – témákban fejtem ki a véleményemet saját tapasztalataim alapján.

Mindezt igyekszem jól és érthetően megfogalmazni és átadni az Olvasóknak.

Az irodalom mindig közel állt hozzám, csodáltam az írókat, hogy milyen választékosan képesek kifejezni magukat és összeszedetten írni valós vagy fiktív történeteket.

De még inkább a költőket, hogy a rendelkezésre álló szavakat egymás mellé téve, mennyire kifejező, mély és sokatmondó verseket voltak képesek írni. A verselemzést viszont nem szerettem, főleg azért, mert nem szólt másról, mint az erőltetett belemagyarázásokról.

A költészet szeretete miatt időnként néhány saját versemet is megosztom Veletek.

Szívesen írnék könyvet is,  persze  nem olyat, amit ma minden második ember csinál, hogy külföldi szerzők műveiből összerakja a sajátját és jó pénzért eladja.

Viszont 2-3 évente késztetést érzek, hogy megírjam az évszázad regényét, ami elnyeri a közönség tetszését, hatalmas siker lesz, bestseller, számtalan nyelvre lefordítják és eljut neves filmkészítő producerekhez és rendezőkhöz. Egyszer majd megcsörren a telefon és meglepődve hallgatom, hogy Christopher Nolan szeretné megfilmesíteni a sztorit, Leonadro DiCaprio vagy Christian Bale főszereplésével. laughing 😀 😀

Viszont úgy néz ki, hogy ez a hobbi egyelőre csak blog formájában érvényesül.

 Ti pedig nyugodtan szóljatok hozzá a témákhoz, mondjátok el a véleményeteket, ütköztessünk érveket, beszélgessünk!

 Jó szórakozást!