Mindannyian találkoztunk már számtalan, romantikusnak szánt nyilvános lánykérésről szóló videóval. Egyértelmű, hogy egy ilyen nagy durranást dokumentálni kell és biztosan lesz egy-két megbízott rokon a közönségben, akiknek a segítségével meg lehet örökíteni az eseményt, hogy méltó helyet kapjon a családi archívumban.
Ha már közönség, akkor természetesen nemcsak a rokonok és barátok fognak felvételeket készíteni – hanem szinte mindenki -, mert az emberek zsebében ott van a telefon, amivel könnyen rögzíteni tudják ezt a csodás pillanatot, ezután a felvételek pedig az internetre felkerülve bejárják az egész világot.
De valóban csodás-e és lehet-e ezt egyáltalán pillanatnak nevezni?
forrás: https://pixabay.com
Induljunk el onnan, hogy az eljegyzés első körben arra a két emberre tartozik, akik úgy érzik, hogy fordulóponthoz ért a kapcsolatuk és a jövőjüket most már szorosabb kötelékkel szeretnék folytatni. Ez teljesen privát és intim, viszont a tömeg előtti szereplés pont ezt a két dolgot veszi el.
Nem vitatom, hogy egy igazán látványos produkció mögött komoly szervezés van, és jól is néz ki egy-egy flashmob, viszont egy ilyen esemény akkor lesz valóban romantikus, ha az a két emberről szól és nem az egész világ szórakoztatásáról.
Miért kellenek a lájkok is az igen mellé?
Alapesetben a lánykérések többsége pozitív, vidám esemény, szép gesztus a nő felé a mögötte lévő körítés, pózolás, a hatalmas közönség és az esetleges látványos show-elemek ellenére is.
Viszont ezekben a produkciókban és a nagy tömeg előtti gyűrű-előrántásban mindig van valami „na majd én megmutatom, hogy mekkora király vagyok” hozzáállás.
Mert, ha már erre adja a fejét, akkor azt nem érdemes kicsiben csinálni. Kicsiben? Ugyan már! Ne röhögtess, az semmi. Nagy durranás kell, amit mindenki lát. Attól lesz az igazi. Mert hát a nagy produkció egyenlő a nagy szerelemmel.
Tényleg így van?
Ráadásul ez az egész egy kétélű fegyver, amivel könnyen megvághatja magát a férfi, ha nem ismeri eléggé a párját.
A legegyszerűbb eset az, amikor a nő elfogadja a felkínált lehetőséget és igent mond. Éljen! Mindenki tapssal és hangos ovációval fejezi ki gratulációját. Kimondottan szimpatikus, hogy a közönség ilyenkor tényleg örül a pár boldogságának, elmondhatatlan erő és pozitív energia szabadul fel.
forrás: https://www.istockphoto.com
Ami már kevésbé rokonszenves, sőt inkább negatív, hogy emögött van egy íratlan és kimondatlan társadalmi megegyezés, mégpedig az, hogy egy nyilvános lánykérés nem végződhet elutasítással.
Több olyan videót is lehet látni, amin a kikosarazást hangos zúgolódás és füttykoncert követi, mert a berögzött normarendszer szerint illik igent mondani. Ha pedig az ellenkezője történik, akkor a tömeg nem tud vele mit kezdeni, mindenki zavart lesz egy pillanatra és automatikusan jön a hangos, negatív kritika. Ezután a színdarab női szereplője lesz a gonosz, aki megalázta a hősszerelmes férfit, akinek csak az volt a bűne, hogy bátran, ország-világ elé kiállva tette fel a nagy kérdést.
Ennél azért többről van szó.
Ha már a bűn szóba került, akkor elképzelhető, hogy az ilyen nagy és látványosnak szánt eljegyzés mögött van valami még nagyobb, amiről nem tudunk. Valami korábban történt baklövés, hazugság, félrelépés, testi-lelki bántalmazás, amit a férfi így akar jóvá tenni.
Azt pedig nem lehet ennyivel megúszni. A problémákat nem az egós hozzáállás és egy cirkuszi mutatvány fogja megoldani, a feloldozást pedig nem a közönség fogja megadni, hanem a megbánást tükröző, valódi, őszinte, hétköznapi cselekvések.
De ne álljunk ennyire negatívan ehhez, tegyük félre az előítéleteket, mert lehet, hogy nincs a háttérben semmi palástolni való súlyos bűn, a férfi egyszerűen csak maradandó élményt akar adni szerelmének és úgy gondolja, hogy ez a legromantikusabb mód erre.
Csakhogy ez hatalmas nyomás is egyben, mert azzal nem számol, hogy a nő mit érez és mit gondol a kapcsolat jövőjét illetően. Védtelen helyzetbe kerül, mert igent kell mondania, ha nem akar fájdalmat okozni a párjának, ráadásul a fenti elvárások miatt a közönségnek is meg kell felelnie.
Lehet, hogy pont a nő várna még ezzel – vagy egyáltalán nem is vágyik erre -, de egy ilyen esetben kész tények elé állítja a férfi és ezzel a választás lehetőségétől fosztja meg, ami már a szabad akarat egyfajta korlátozása, és ez nem biztos, hogy stabil alapot szolgáltat a házasságnak.
Természetesen nem mindenki érzi ezt és/vagy van, aki annyira határozott, hogy akár nagyközönség előtt utasítja el a házassági ajánlatot. Ez a kérőnek hatalmas kudarc és csalódás, akit a szívtelen, hálátlan nő kikosarazott.
De vajon jobb-e az, ha az összeborulás és megjátszott műmosoly után egy héttel később adja majd vissza a gyűrűt?
forrás: https://www.istockphoto.com
Lehetetlen jó választ adni erre, mert a kérő szempontjából mindkét verzió bántó, de mégis nagyobb kudarc a nézők előtti pofára esés.
Szörnyű lehet ezt átélni a férfinak, viszont, ha már kiáll, akkor számolnia kellene a negatív fogadtatás lehetőségével is, de nagy a valószínűsége, hogy erre a forgatókönyvre még véletlenül sem gondol senki, mert hát egy ilyen műsorral csakis pozitív visszajelzést kaphat.
Ez csak a férfiről szól?
A legpofátlanabb esetek azok, amikor a férfi a másokra irányított reflektorfénybe mászik bele és tereli magára a figyelmet. Ilyen lehet például egy születésnap, esküvő vagy díjátadó. Ez egyértelműen tapintatlan és bunkó megmozdulás, mert az az esemény másról szól, más a főszereplő.
Ezek közül is az a legrosszabb, amikor a nő egyéni teljesítményét, ezzel együtt pedig magát a nőt kéne ünnepelni, helyette mégis a lánykérés miatt ujjong mindenki. Kimondhatatlanul irritáló és dühítő, ha a férfi ellopja párja elől a dicsőséget és ő válik hőssé a valódi teljesítményt nyújtó nő helyett.
Az egyik legsúlyosabb példa erre a 2016-os riói olimpia, ahol egy kínai fiatalember, Csin Kaj a dobogón kérte meg barátnője Ho Ce kezét, holott a sportoló akkor érte el addigi legnagyobb sikerét műugrásban egy ezüstérem formájában.
forrás: AFP/Christophe Simon
A férfi szintén műugró, kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok, aki címvédőként érkezett a versenyre, és végül bronzérmet szerzett.
Egy ilyen ember tisztában van vele, hogy mennyi és milyen kemény edzésmunka előzi meg az olimpiai szereplést és mekkora áldozattal, lemondással jár a felkészülés. Az elért eredményeit látva pedig nagyon is tudnia kell milyen érzés az, amikor a szorgalomnak, alázatnak és kitartásnak meglesz a jutalma, amikor a dobogón állva hallgatja a neki szóló himnuszt, amikor átveszi az érmet és fogadja a szakma és a közönség elismerését.
Mégis hogyan gondolja és honnan veszi a bátorságot, hogy egy ilyen felemelő pillanatot lop el a szerelmétől?
Az a pillanat a nőé!
Éppen elég lehet a felszínre törő érzéseket szabadjára engedni és kezelni. Nem szükséges négyzetre/köbre emelni, vagy akármit is gondolt a barátja ezzel kapcsolatban, amikor elé térdelt a gyűrűvel.
Ilyenkor ez szigorúan TILOS! Hagyni kell neki megélni a megérdemelt sikerrel járó örömöt és boldogságot!
Számtalan nyilvános helyszínen történt már eljegyzés, vagy próbálkozás, de tartom magam ahhoz, hogy a legtöbb nő nem arra vágyik, hogy egy pláza, gyorsétterem vagy egy stadion középen tegyék fel neki a nagy kérdést, mindenféle idegen ember előtt.
Természetesen, ahogyan léteznek feltűnési viszketegségben szenvedő férfiak, ugyanúgy léteznek ettől a betegségtől vakaródzó nők is, akiknek a közönség előtti szereplés felér egy hatalmas kielégüléssel. Sőt ez nekik sokkal mámorítóbb érzés, mert csak az a lényeg, hogy tömeg legyen, csak az számít, hogy minél többen lássák és csodálják. Az ilyen emberek élik utána a boldog, csillámporos életüket a közösségi médiában, csodásan komponált fotók és videók formájában, ami szintén csak a közönségnek szól.
Ilyen esetekben nem meglepőek a tipikus elvárások sem, és amikor sokan már nem akarják hallgatni a „bezzeg a szomszéd juliskának hűdenagy csinnadrattával kérte meg a kezét a jóska, te meg csak ennyire voltál képes te senkiházi szardarab” című műsort, akkor érthető módon elejét veszik egy műsorba csomagolt eljegyzéssel, hogy meglegyen a nő óhaja és fürödhessen a dicsőségben.
Hozzáteszem, hogy ebből lehet a kevesebb és azok a férfiak, akik nyilvános lánykérést hoznak össze, azok leginkább saját maguk miatt teszik, illetve valamit kompenzálni akarnak ezzel.
A nő vagy a férfi nagy napja? Kell-e különbséget tenni egyáltalán?
Sokan úgy vélekednek, hogy a férfi nyugodtan csinálhat nagyszabású rendezvényt ebből, mivel ez róla, az esküvő pedig a menyasszonyról szól.
Való igaz, hogy a férfi kéri meg a nőt és neki kell kitalálnia, hogy ezt milyen módon teszi meg, viszont a korábban leírtak alapján ismernie kell a párját, tisztában kell lennie vele, hogy a nő mire vágyik. Legyen ez egy visszafogott, kettesben töltött, romantikus eljegyzés; egy kreatív, sok ötlettel teletűzdelt program; esetleg családi-baráti társaság előtt történő térdre ereszkedés.
Lényeg, hogy a férfinak tudnia kell, hogy milyen a párja stílusa, értékrendje és befogadóképessége.
Általában az esküvővel kapcsolatos szervezés, helyszín, ételek, programok tényleg a menyasszony elképzelése szerint alakulnak, a gyönyörű, fehér ruhának köszönhetően pedig tündökölhet, magára vonzza a tekinteteket és kiemelt figyelmet kap. Ettől függetlenül ott van a férfi is, a vőlegény, akivel egy párt, „egy egészet” alkot, kiegészítik egymást, ezért nem kell kiemelni senkit, nem kell különbséget tenni, hogy kinek a nagy napja, kiről szól.
Ez nem más, mint két felnőtt ember kölcsönös megállapodása, egy közös döntés, egy új élet kezdete, amit – jó esetben – mindkét fél ugyanúgy szeretne.
Egy lánykérésnél van központi karakter, hiszen a szóban is benne van, hogy kiről szól ez az egész. Viszont, ha ez nyilvános és közönség előtt történik, akkor a látszat ellenére ez nem a barátnő, mivel ez egy jól kitalált, manipulatív megoldás arra, hogy egy ismert, forgalmas helyszínt, koncertet, előadást, sporteseményt, vagy éppen egy személyes sikert felhasználva a férfi magára irányítsa a figyelmet, megkapja az ovációt, a tapsot és főszereplővé váljon.
Viszont ahogy ő főszereplővé, úgy az eljegyzés visszatetszővé válik…
…és így lesz a lánykérésből lájkkérés.
Legutóbbi hozzászólások