Az eddigi írások alapján kezdek szembesülni azzal, hogy a kajával és a munkahellyel kapcsolatos témák a perverzióm, mert most is egy ilyen kérdéskört fejtegetek.
Ebben a cikkben konkrétan a két témát ötvözöm, ez pedig nem más, mint: a közös étkezés a kollégákkal.
Általában mindegyik munkahelyen ugyanaz volt a tapasztalatom, így hamar rájöttem, hogy számomra ez az egyik legkellemetlenebb szituációk egyike, ezért ha lehet mindig elkerülöm.
A legtöbb munkahelyen van egy kis konyha, étkező, céges menza, ahol az otthonról magaddal vitt ételt, a céges menüt, vagy a rendelt kaját el tudod fogyasztani.
Emellett a legtöbb munkahelyen kötött ebédidő van, ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel ebben az időszakban nem csak egyedül leszel az említett konyhában.
Tudományos kutatások nélkül is egyértelmű, hogy nem kering bennem olasz vér, mert az ilyen közös kajázást maximum a családommal, illetve a szűk baráti társaságommal tudom csak elképzelni és jól érezni magam közben, szélesebb körben, vagy “idegenek” között viszont csak feszengek.
Még akkor sem érzem teljesen komfortosan magam, ha olyan kollégákkal eszek együtt, akikkel valamennyire jóban is vagyok.
Több cikkben is olvastam, hogy egy közös ebéd kiváló alkalom a kapcsolatok építésére, és a csapategység növelésére, mivel ez egy kötetlen időtöltés, valamint ekkor nyitottabbak és nyugodtabbak vagyunk.
Biztos van olyan, aki így érzi, de egy introvertált személyiségtípusnak ez valószínűleg csak nyűg, esetenként frusztráló lehet, mert akit az egyedüllét tölt fel, azt nem fogja motiválni, hogy az együtt ebédelés “hűűűdemekkora” csapatépítő erővel bír.
Az ebédidőt én is azzal töltöm, hogy eszek és egyáltalán nem akarok közben beszélgetni. Engem ez nem tölt fel, ha lehet akkor inkább kimegyek a munkahelyről valahova enni, mert ebben az időszakban nem akarok semmilyen melóval kapcsolatos témát sem hallani, egy kicsit regenerálódni szeretnék, mielőtt visszamegyek és belevetem magam a további teendők megoldásába.
Lehet, hogy ezzel mások szemében furcsának és magának valónak tűnök…
…dehát az is vagyok 😀
Ami pedig a leginkább zavaró és kínos a munkahelyi kis konyhában, hogy egymás után jönnek be a kollégák és illemből skandálják a “Jó étvágyat! Jó étvágyat!” mondatokat.
Mert valamit mondani kell. Ezt érzi mindenki. Ha már köszönnek, ezt is hozzáteszik.
Te pedig tele szájjal próbálod mindenkinek megköszönni, meg bólogatsz, mint a jó gyerek, miközben erőteljesen arra koncentrálsz nehogy félrenyelj, vagy kiessen közben a szádból három darab sült krumpli.
„Hmmmmm köfi.”
Nagyon szánalmas.
Mert te sem akarsz bunkónak tűnni.
Ugye?
De valljuk be ez tényleg eléggé irritáló.
Emellett pedig az is elég kellemetlen tud lenni, hogy a nyelveddel sikálod a fogaidat, nehogy maradjon a résekben valami. Mert ha marad, a legtöbben akkor sem mondják meg, ha észreveszik. Te pedig majd a mosdóban a tükörben fogsz szembesülni vele, hogy miközben vigyorogtál kinézett a rántott karaj a fogaid közül.
A harmadik kellemetlenség pedig az, amikor leeszed magad. A legtöbben nem visznek magukkal vagy nem tartanak a cégnél váltóruhát, az pedig simán előfordulhat, hogy véletlenül ráesik egy darab étel a ruhádra, vagy ráfröccsen a paradicsomszósz a spagettiból.
A végére ideírnék egy üzenetet, ami a munkahelyi közös étkezések kapcsán mindig megfogalmazódik bennem:
Hallgassatok má’ el, hadd egyek.
Köszönöm! 😀
Legutóbbi hozzászólások