Oldal kiválasztása

Az eddigi írások alapján kezdek szembesülni vele, hogy a kajával és a munkahellyel kapcsolatos témák a perverzióm, mert most is egy ilyen kérdéskört fejtegtek. laughing

Ebben a cikkben konkrétan a két témát ötvözöm, ez pedig nem más, mint: a közös étkezés a kollégákkal.

Általában mindegyik munkahelyen ugyanaz volt a tapasztalatom, így hamar rájöttem, hogy számomra ez az egyik legkellemetlenebb szituációk egyike, ezért ha lehet mindig elkerülöm.

A legtöbb munkalyen van egy kis konyha, étkező, céges menza, ahol az otthonról magaddal vitt ételt, a céges menüt, vagy a rendelt kaját el tudod fogyasztani.

Emellett a legtöbb munkahelyen kötött ebédidő van, ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel ebben az időszakban nem csak egyedül leszel az említett konyhában.

Úgy tűnik nem kering bennem olasz vér, mert az ilyen közös kajázást a családommal, illetve a szűk baráti társaságommal tudom csak elképzelni és jól érezni magam közben, szélesebb körben, vagy “idegenek” között viszont csak feszengek.

Több cikkben is olvastam, hogy egy közös ebéd kiváló alkalom a kapcsolatok építésére, és a csapategység növelésére, mivel ez egy kötetlen időtöltés, valamint ekkor nyitottabbak és nyugodtabbak vagyunk.

Biztos van olyan, aki így érzi, de egy introvertált személyiségtípusnak ez valószínűleg csak nyűg, esetenként frusztráló lehet, mert akit az egyedüllét tölt fel, azt nem fogja motiválni, hogy az együtt ebédelés “hűűűdemekkora” csapatépítő erővel bír.

Az ebédidőt én is azzal töltöm, hogy eszek és egyáltalán nem akarok közben beszélgetni. Lehet, hogy ezzel mások szemében furcsának és magának valónak tűnök.

Dehát az is vagyok. laughing

Engem ez nem tölt fel, ha lehet akkor inkább kimegyek a munkahelyről valahova enni, mert ebben az időszakban nem akarok semmilyen melóval kapcsolatos témát sem hallani, egy kicsit regenerálódni szeretnék, mielőtt visszamegyek és belevetem magam a további teendők megoldásába.

Ami pedig a leginkább zavaró és kínos a munkahelyi kis konyhában, hogy egymás után jönnek be a kollégák és illemből skandálják a “Jó étvágyat! Jó étvágyat!” mondatokat.

Mert valamit mondani kell. Ezt érzi mindenki. Ha már köszönnek, ezt is hozzáteszik.

Te pedig tele szájjal próbálod mindenkinek megköszönni, miközben erőteljesen arra koncentrálsz nehogy félrenyelj.

Hmmmmm köfi.

Mindezt úgy, hogy arra is figyelsz nehogy közben kiessen a szádból három darab sült krumpli.

Nagyon szánalmas.

Mert te sem akarsz bunkónak tűnni.

Ugye?

De valljuk be ez tényleg eléggé irritáló.

Emellett pedig az is elég kellemetlen tud lenni, hogy a nyelveddel sikálod a fogaidat, nehogy maradjon a résekben valami. Mert ha marad, a legtöbben akkor sem mondják meg, ha észreveszik. Te pedig majd a mosdóban a tükörben fogsz szembesülni vele, hogy miközben vigyorogtál kinézett a rántott karaj a fogaid közül.

A harmadik kellemetlenség pedig az, amikor leeszed magad. És a legtöbben nem visznek magukkal vagy nem tartanak a cégnél váltóruhát. Az pedig simán előfordulhat, hogy véletlenül ráesik egy darab étel a ruhádra, vagy ráfröccen a paradicsomszósz a spagettiból.

A végére ideírnék egy üzenetet, ami a munkahelyi közös étkezések kapcsán mindig megfogalmazódik bennem:

Hallgassatok má’ el baszmeg, hadd egyek.

Köszönöm! laughing