Egyre többet hallani az utóbbi években, hogy a cégek munkaerőhiánnyal küzdenek, viszont a KSH adatai alapján a 2019. október-decemberi időszakban a munkanélküliek átlagos száma 155.000 fő, a munkanélküliségi ráta pedig 3,3% volt. A 2019-es év egészét tekintve a munkanélküliek átlagos száma 160.000 fő volt, ami 12.000-rel kevesebb az előző évhez képest. A javulás mindenképpen pozitív, viszont véleményem szerint ez a szám még így is elég jelentős.
Sajnos komoly tapasztalattal rendelkezem a témában, ezért a saját példámon keresztül szeretném bemutatni az álláskeresés folyamatát.
Nos, hogy is néz ez ki?
Miután kikerültem a főiskoláról a „nagybetűs ÉLET-be” (de utálom ezt a kifejezést :/ bleeeeöööhh), elkezdtem az aktív keresgélést. Mivel a lakóhelyemről próbálkoztam – ami egy kis falu Tolna megyében -, ezért azt vettem észre, hogy hiába küldözgetem az önéletrajzokat, és írom rájuk, hogy egy esetleges költözés sem jelent problémát, nem igazán kaptam komoly visszajelzéseket.
Bár visszajelzéseket amúgy sem. De erre még kitérek később.
Regisztráltam magam a munkaügyi központban is, amit valójában csak nyűgnek és macerának éreztem; egy-két havonta meg kellett jelenni, nem történt semmi, megkérdezték találtam-e valamit, aztán mehettem is haza. Ráadásul jóval nehezebb volt így, mert mindig szembesülnöm kellett azzal, hogy néhány hónap alatt sem sikerült munkát találnom. Tisztában voltam vele, de nem jó érzés ezt ki is mondani. Még inkább kudarcnak éreztem.
forrás: https://www.istockphoto.com
Ha esetleg kiajánlott nekem egy állást a hivatal és én nem fogadtam el, akkor automatikusan töröltek a rendszerből. Ezek a lehetőségek pedig olyanok voltak, amelyek valószínűleg csak a statisztikák javítását szolgálták volna, de én magam sem fejlődési, sem pedig anyagi lehetőséget nem láttam bennük. Többször is voltam regisztrált munkanélküli, de ajánlatot csak kétszer kaptam, amiből az egyik egy biztosítási ügynök munkakör lett volna.
Ezt komolyan gondolják?!
Illetve egyszer maga az intézményvezető hívott be, hogy lenne egy pozíció, amire alkalmasnak gondol, viszont sem a munkáról, sem a cégről nem tudott/mondhatott semmi konkrétumot. Pedig örültem, hogy ebből lehet valami, ha már a főnök személyesen keresett meg.
De nem lett. Azóta sem.
Szóval a munkaügyi központtal nem jutottam előrébb, de azért megadtam magamnak az esélyt.
Emellett az ember elkezdi böngészni a nagy és ismert álláshirdetési oldalakat, főként olyan pozíciókat keresve, amelyek megfelelnek az érdeklődési körének. Jelen pillanatban is 12.440 db teljes munkaidős, aktív hirdetés található a Profession.hu oldalán. Nyilvánvalóan az embereknek van valami elképzelésük arról, hogy az ország mely pontján szeretnének letelepedni, és milyen jellegű munkát szeretnének végezni, ezért a lehetőségek köre szűkül. Lehet, hogy egy idő után – amikor már kezdünk belefáradni a sok kudarcba – alább hagynak az igények, és olyan helyekre és pozíciókra is jelentkezünk, amelyek sem helyileg, sem szakmailag nem a legideálisabbak számunkra, esetleg a személyiségünk nem passzol az adott lehetőséghez.
A vállalatok panaszkodnak a munkaerőhiányra, de az rendszerint kimarad a kommunikációból, hogy az általuk ideálisnak gondolt bérrel, elvárásokkal, és feltételekkel nem találnak jelentkezőt az adott pozícióra. Talán így egy kicsit pontosabb…
… és ezzel térjünk is át a bérigény témakörre.
Bérigény
Álláskereső pályafutásom alatt nem igazán találkoztam olyan hirdetéssel, amely ne kért volna TŐLEM bérigényt. Mi az a fizetés, amiért ÉN hajlandó lennék dolgozni? Magam részéről az adott helyzetet, elvárásokat, tapasztalatot, vagy annak hiányát mérlegelve mondok ilyenkor egy összeget.
Eleinte bátortalanul, és – az adott munkakörhöz képest is – visszafogott elképzeléseket fogalmaztam meg, érdekes módon így sem voltak komoly áttörések.
Mert a legtöbb helyen fontos a szakmai tudásod, a tapasztalatod, és az a lényeg, hogy mindezt lehetőleg kevés pénzért cserébe bocsásd a cég rendelkezésére.
Ez a rendszer egy nagy csapda, mert ha nagyobb összeget mondasz, az a baj, ha kicsit, akkor meg a saját „piaci értékedet” nyomod le. Egy cég a hasonló kvalitású jelöltek közül mindig azt fogja felvenni, akinek kisebb az elvárása a fizetéssel kapcsolatban. Ezért van az, hogy ugyanazon munkakörben dolgozók bére között is eltérések vannak.
Megértem, hogy a tapasztalt, vagy nagyobb tudással rendelkező jelölt jobb alkupozícióban van egy pályakezdővel szemben.
De az évek során rájöttem arra, hogy nem fogok minimális összegeket mondani, mert abból nem tudnám magam fenntartani. Ezért most már bátrabb vagyok bérigény tekintetében, de továbbra is két lábbal állok a földön és egyáltalán nem elrugaszkodott ötletekkel állok elő.
Persze ettől függetlenül így is látom a fura tekinteteket, viszont ez már nem érdekel.
Ők kértek bérigényt, én pedig mondok.
És ezen a ponton lehet(ne) elkezdeni a két elképzelést egymáshoz közelíteni és kialkudni egy mindkét fél számára elfogadható összeget.
Volt olyan interjú, ahol a szolid nettó 180 ezer forintos igényem miatt majdnem kétoldali szívszélütést kapott a szálloda igazgatója. Az épület előtt meg kint állt az AMG Mercedes, amivel járt.
No comment.
No, de mégis!
forrás: https://www.istockphoto.com
Egy cégvezetőnek fontos a megjelenés, a presztízs. Egy üzleti tárgyalás során pedig elvárt, hogy drága autóval érkezzen a tulajdonos, az igazgató, vagy bármilyen vezető pozíciót betöltő személy. Ezzel is mutatva a társadalmi rangot, a vállalkozás sikerességét. Így lesz hiteles az üzleti partnerek, az ügyfelek, vagy a konkurencia szemében. Mindenkiben könnyebben kialakul a bizalom, ha nem egy „átlagos” verdával jelenik meg az, akivel leül tárgyalni.
Egy vezető életében sokkal több stresszforrás van, nagyobb felelősséget kell vállalnia, mint egy alkalmazottnak, komoly döntéseket kell meghoznia, amiknek adott esetben nagy súlyuk van. Ezeket figyelembe véve nem sajnálok tőlük egy jó autót.
Viszont én másról beszélek.
Ha munkavállalóként azt látom, hogy AMG Mercedes áll a hotel előtt, de nekem 180 ezer nettó forintot nem akar kifizetni, akkor máshogy állok a dolgokhoz. Látom, hogy jól megy az üzlet, és nem okozna nehézséget neki megadni a kért összeget. Teljesen normális bérigényt mondtam, nem kértem többet, mint amit az adott munkakörben kezdőként, kevés tapasztalattal egy jelölt kérhet.
De abban mindenkivel egyetérthetünk, hogy a minibálbér kevés.
Természetesen az ígéret ellenére nem csörgött a telefonom pár nappal később…
…persze a korábbi tapasztalatok alapján nem is számítottam rá.
Azt szeretném, ha ténylegesen lenne előrelépési lehetőség; lássam azt, hogy pár év múlva el tudom érni azt a fizetési szintet, amit elképzeltem. Tapasztalat nélkül nem akarom a csillagos eget megkeresni. De azt korábban leírtam, hogy ami szerintem reális és elvárható már az elején is, az a munkaadók többsége szerint nem.
Az is nyilvánvaló, hogy bizonyos területeken a kezdő fizetés is magas (IT, telekommunikáció, mérnöki pozíciók, stb), viszont ezekből azért esek ki, mert egyáltalán nem az én területeim, ezért nem is értek egyikhez sem.
Egy másik helyen látták az önéletrajzomban, hogy dolgoztam külföldön, ezért mondták is, hogy kint „jobban meg tudom szedni magam”, mert ők annyit úgysem tudnának kifizetni. Mindezt egy olyan pozícióban, ahol az átlagbér feletti összeget lehetne keresni.
…legalábbis a neve alapján.
Mert én hiába gondoltam valamire, ha az a munkakör egyáltalán nem is azt takarta, és teljesen mást kellett volna csinálni. Akkor ne úgy hirdessék, hogy „beszerző”, hanem „irodai adminisztrátor”. Mert a kettő között különbség van.
A cégek természetesen tudják, hogy milyen összeget szeretnének kifizetni, de nem tudom elfogadni, hogy ezt miért nem képesek egyenesebben kommunikálni. Egy tól-ig határt simán ki lehetne írni, ami jelezné, hogy mire számíthat a jelentkező.
Attól tartanak, hogy a konkurencia is látja, és könnyebben felül tudják licitálni az összeget?
Megnyugodhatnak. Nem fog senki nagyobb összeget mondani, mert más sem szeretne többet fizetni a minimálisnál.
Vagy attól tartanak, hogy a jelentkező erre az összegre is azt fogja mondani, hogy kevés?
Biztosan vannak olyanok, akik így gondolkodnának, és még az sem tetszene, ha kétszer annyi bért kapnának, mint előtte. Viszont a legtöbb alkalmazott elégedett lenne, ezt elhihetik a munkaadók. Hiszen, ha most is megcsinálják sokan minimálbérért, akkor több pénzért is megcsinálnák ugyanazt a munkát.
Jobb kedvvel. NEM?
Dehát mivel most is megcsinálják sokan minimálbérért, ezért minek fizessen többet a vállalkozó? Így gondolja a legtöbb cégvezető. Az alkalmazott munkakedve pedig telibe van szarva. Nem az a lényeg, hanem a profit. És a kör bezárult. Micsoda korrekt hozzáállás.
Nem vagyok vállalkozó. Nem is voltam soha. Valószínű, hogy ha az lennék, akkor én is hasonló módon gondolkodnék, és hoznám meg a bérezéssel kapcsolatos döntéseket.
Sok a munkavállaló után fizetendő járulék. Ezért a legtöbben minimálbérre jelentik be az alkalmazottakat. A maradékot borítékban adják. Már ha adnak. Ezzel nem lenne gond, mivel azt a bért megkapom, amiben megállapodtunk.
Viszont, ha az ember hitel felvételben gondolkodik, akkor máris bajos lehet a dolog. Illetve később a nyugdíjat sem azután kapod, mint amit ténylegesen ledolgoztál. Persze ezzel egy munkaadó nem foglalkozik, lényeg, hogy minél több maradjon neki.
Egy munkahelyen teljesíteni kell. Egyértelmű. Ha már fizetést kapsz érte. Nem azért vesznek fel, hogy egész nap csak „ellegyél”. A bevételtermelésből ki kell venned a részed. Viszont az első pár hónapban, a próbaidő alatt irreális elvárás, hogy mindent jól tudj, és gyorsan dolgozz. És mindemellett a fejedhez vágják, hogy eddig csak kiadás vagy a cégnek.
Ezen a hozzáálláson is változtathatnának sokan.
állásInterjú
forrás: https://www.istockphoto.com
Szakemberek azt mondják, hogy az már jó jel, ha behívnak interjúra.
Persze. Az.
Az ember örül neki, hogy valami történik, szóba áll vele a cég. Aztán rajtad kívül meghallgatnak még jó pár embert és azt mondják, hogy majd értesítenek.
MINDENKÉPPEN!
Aha.
Ezt is elég sokszor hallottam már. Az én őszinte és korrekt hozzáállásomat mindig nagyon meg szokták köszönni, de ezt a magatartást én visszafele igen ritkán tapasztaltam. Elhiszem, hogy mindenhol sokat kell dolgozni, folyamatosan kapják a feladatokat, de egy pár mondatos sablon-email copy/paste megoldással nem venne igénybe sok időt. Még azt is korrektebb dolognak tartom, ha azt írják, hogy csak az esélyes jelöltet tájékoztatják, és ha én a következő két hétben nem kapok visszajelzést, akkor nem rám esett a választás. Ez sem száz százalékos megoldás, mert ha jónak éreztem a teljesítményemet az interjún, akkor joggal reménykedhetek. Viszont ezzel eltelik két hét, várok és közben nem történik semmi. A köztes időt el lehet tölteni további állások nézegetésével és jelentkezések küldözgetésével, mégis ott motoszkál a fejemben, hogy lehet van esély az interjú után.
De nincs.
Persze ezt egy sima e-mail elküldésével rövidre lehetne zárni, hogy az álláskereső tudjon tovább tervezni.
És ez csak az interjú utáni visszajelzés.
Az esetek döntő többségében már a hirdetésre elküldött jelentkezésre sem adnak érdemi választ. Egyáltalán nem is reagálnak.
Biztos, hogy rengetegen jelentkeznek egy-egy hirdetésre, és sokan releváns tapasztalat, vagy háttértudás nélkül is megpályáznak egy adott pozíciót.
Köztük én is.
Elhiszem, hogy időigényes az önéletrajzokat és motivációs leveleket átnézni, mert a cégek mindig a legmegfelelőbb jelöltet keresik, de egy sablon e-mail elküldése itt sem okozhatna problémát.
De mégis okoz.
Viszont azt látom, hogy a munkaerőközvetítő cégeknek is egyre inkább az a célja, hogy mindenképpen küldjenek jelentkezőt a partnercéghez. Mivel az elhelyezések után jár a jutalék. És sok esetben ezért találnak meg engem is olyan pozíciókkal, amelyek egyáltalán nem érdekelnek, illetve az önéletrajzból látszik, hogy nincs tapasztalatom az adott területen. Ez nem igazán számít nekik, mert mutatniuk kell a vezetőség és a partnercég irányába, hogy gőzerővel folyik a munka, folyamatosan keresik a jelölteket.
Ezek alapján pedig én is bátran jelentkezem olyan állásokra, amelyek érdekelnek, viszont nem rendelkezem tapasztalattal.
Amikor behívnak egy személyes találkozóra, az mindig reménykeltő. Ilyenkor fogom magam, beülök az autóba, és megyek. Volt, hogy egy héten kétszer utaztam ugyanabba a városba, mert nem tudtam egy napra tetetni az időpontokat, vagy éppen egy hét eltéréssel volt egy másik időpontom egy másik cégnél. Akkor nem számít igazából az idő, energia és pénz amit beleteszek ebbe, mert a célt látom magam előtt. Viszont, ha már a sokadik alkalommal utazom potyára bárhova, akkor elkezd azon járni az agyam, hogy mennyi pénzt költöttem el feleslegesen. Mert ez kiadás. És ilyenkor jobban megérzem ezt, mert nincsen munkám, bevételteremtő tevékenységem, mivel pont most szeretnék állást találni, és arra költöm a pénzem, hogy később legyen pénzem. Érdekes ellentmondás.
Egy idő után ebbe is bele lehet fáradni, de muszáj elmenni az interjúra, mert lehet az lesz életem munkahelye. Utána pedig az addig beletett energiára és kiadásokra gondolhatok úgy, mint egy befektetésre.
Idegennyelvi teszt
A nyelvismeret fontos készség nagyon sok pozíciónál, ezért az interjúk része a nyelvtudás tesztelése.
Viszont volt két olyan interjúm, ahol ez nem történt meg. Ezt azóta sem értem, és elég bosszantó a dolog.
Meghallgattak egy olyan munkakörre, ahol alapvető az angol nyelvismeret. Amikor odaértünk ehhez a témához, meg is kérdezték:
„Milyen szinten beszéli az angolt?”
Elmondtam, hogy jelenleg társalgási szinten kommunikálok, emellett minden nap foglalkozom vele, igaz csak egyedül, de úgy gondolom, hogy ez a napi rutinnal és szorgalommal hamar fejlődhet. Mindezt úgy, hogy interjú előtt mindig fel is készülök az idegen nyelvű tesztelésre.
Ismerőseim dolgoztak ennél a cégnél, és tőlük tudtam meg utólag, hogy nem voltam rossz…DE!
Most figyelj!
… az angolról nem azt mondtam, hogy jól megy.
Szóval nem voltam meggyőző.
TESSÉK???
Egy angol nyelvtudást úgy kell bizonyítani, hogy bemondom mennyire vagyok jó benne?
Miiii a fasz???
Ketten ültek előttem, de nem tettek fel egyetlen angol kérdést sem. Hogy van ez? Nem értem. Ha nem beszélnek angolul, akkor jöjjön be valaki, és teszteljen ő. Csak így derül ki, hogy az a szint, amin vagyok, megfelelő-e nekik. NEM?
Egy ehhez hasonló esetem volt egy másik helyen is. Oké, nem ez az általános tapasztalat, de akkor is teljesen érthetetlen.
Máshol pedig, nem győznek több fordulón keresztül tesztelni. Online feladatlapok, tesztfeladatok az interjún is, majd pedig szóbeli meghallgatás. Talán ez egy kicsit túl van bonyolítva, de ha már teszt, akkor inkább ez a verzió. Itt tényleg le tudják szűrni az ember tudását.
Bár véleményem szerint elég lenne egy hosszabb beszélgetés gyakorlatias részekkel, ami túlmutat a mutatkozz be és mi a hobbid kérdéseken.
Tapasztalat
“Ha nem adnak lehetőséget, nem is tud tapasztalatot szerezni az ember.”
Másoktól is hallottam ezt, de az elején számomra is igencsak bosszantó volt, hogy minimum 3-5 éves tapasztalatot kértek mindenhova. Talán lesz némi változás ebben, mert többször is láttam, hogy egy-egy hirdetésben feltüntetik, hogy pályakezdők jelentkezését is várják. Emögött valószínűleg nem jófejség, hanem pályázati pénzek és állami támogatás áll.
De mindenképpen pozitívum.
Az pedig egy külön felvonás, hogy egy cég pénzügyi osztályán ott dolgozik „Marika néni”, aki 40 éven keresztül ugyanazon a széken ülve könyvelt, és nyugdíjba vonulása után is visszavették. Mivel annyit nem keresett, hogy elég legyen a nyugdíja a kapott fizetéséből, ezért plusz keresetként szüksége van arra, hogy továbbra is foglalkoztassák. Teljesen win-win felállás. A cégnek ott a tapasztalt munkaerő, „Marika néninek” pedig a fizetés.
De mi van a pályakezdővel? Hmmm?
Cégen belüli fejetlenség, kapkodás
Valahogy mindig azt tapasztaltam, hogy ha felvettek valahova, az nem azért volt, mert én „hűdemekkorakirály” vagyok, hanem mert megfeleltem a minimum elvárásnak. Nyilván örültem neki, és úgy éreztem, hogy most növekedhet az önbizalmam, mert a sok jelentkező közül biztos láttak bennem valami pluszt, ami miatt engem választottak. De ezek a képek egy idő után elszállnak, mert kezdek belelátni a cég működésébe, kollégáktól hallok egy-két háttér-információt. És hát igen…ezek eddig igaznak is bizonyultak. Azért vettek fel, mert az elődöm felmondott, vagy nem vált be; másik városba költözik a cég, vagy egy osztály és hirtelen, gyorsan intézkedni kell, hogy a termelés, gyártás, vagy bármilyen munkafolyamat gördülékenyen menjen tovább. A vállalkozások természetesen nem ezt kommunikálják. Hanem azt, hogy mennyire jól megy a szekér, minden rendben van, sőt bővítés miatt van szükség új munkaerőre.
Hogyne.
A cég azt se tudja merre van arccal, megy a kapkodás, nekem pedig gyorsan kell felvennem a napi rutint és a szükséges tudást. Egyből. Bumm! Ez az elvárás. Az ember pedig szeretne megfelelni, ha már sikerült bekerülnie.
Természetesen a teljes működésbe, döntéshozatalba nem engednek belelátni, de a vezetőség tisztában van vele, hogy mi megy a háttérben és, hogy az adott pozícióban nagy a fluktuáció.
Újítások vannak és kellenek is. Haladni kell a korral, a technikai fejlődéssel, infrastruktúrával, gondolkodásmóddal. Ha ezek okoznak is némi fennakadást a cég működésében, amíg „be nem áll az új rend”, az felettébb sem akkora probléma, mintha mindig mindenre csak átmeneti megoldásokat talál a vezetés. Ez egy szükséges „rossz” amitől később minden jobbá válik. De azok a megoldások, amik csak tűzoltásra vannak, és nem egy átgondolt, hosszútávú tervezés részét képezik, azok csak rontanak a helyzeten. Időt, energiát és pénzt emésztenek fel teljesen feleslegesen.
Ez nem értem miért jó.
Miért nem tesznek valamit az ellen, hogy félévente cserélődik a munkaerő?
Bármilyen intézkedés, átalakítás, új stratégia, átgondolt időgazdálkodás, átcsoportosítás, de legfőképpen béremelés.
Máris ott tudnák tartani hosszútávon a munkavállalót, és mindenki megnyugodhatna. A munkavállaló örülne az emelésnek, és ezzel megoldódna a folyamatos cserélődés. Némi bónuszrendszer bevezetésével a későbbiekben is fenntartható a motiváció. Ebben biztos vagyok.
De ha csak ígérgetéseket kapok és a fizetésből nem jövök ki normálisan egy hónapban, akkor már tehetik is fel ugyanazt a hangzatos hirdetést és jöhet a következő jelölt…
A cikk következő részében többek között az alábbi főbb témákkal folytatom: önéletrajz/motivációs levél, álláshirdetések, munkaerőközvetítés.
Elolvasom a 2. részt: Munkaerőhiány vagy munkanélküliség 2. rész
Legutóbbi hozzászólások