Munkaerőhiány vagy munkanélküliség? 2. rész

A cikk 1. részének főbb témai: az álláskeresés kezdete, bérigény, állásinterjú és a cégen belüli fejetlenség.

A cikk elolvasható itt: Munkaerőhiány vagy munkanélküliség 1. rész

Önéletrajz, motivációs levél

Hirdetések szövegei

Az álláskereső portálok tele vannak hirdetésekkel, de ezek közül rendhagyónak talán ötezerből egy mondható. Találkoztam már olyannal, aminek lazábban volt megfogalmazva a szövege, vagy kreatív feladatot tartalmazott. A laza nyelvezet inkább a fiatalokat célozta meg, a feladat pedig egyfajta előszűrésként funkcionált az adott szakterületen belül, mert így biztos csak a potenciális jelöltek pályáztak a hirdetésre, ráadásul emellett szórakoztató is lehetett.

Vannak viszont olyanok is, amelyek egyedinek akarnak tűnni, de valójában ezek egyike sem több, mint erőltetett próbálkozás.

Szóval a hirdetések többsége sablonos, közhelyes, ködösítő, ami számomra nem korrekt hozzáállásról árulkodik.

Ha tőlem elvárják, hogy adjam meg az adataimat – legtöbbször olyan cégeknek, amelyeknek még a nevük sincs feltüntetve – és legyek egyedi, akkor én is joggal várhatom el, hogy a cég is adjon magáról információkat, vagy ne egy semmitmondó hirdetéssel szúrja ki a szemem.

Rengeteg olyan kifejezés van a hirdetésben, amiről messziről látszik, hogy csak azért van ott, hogy hosszabb legyen:

Dinamikus csapat, fiatalos csapat, izgalmas feladatok, stabil háttér, versenyképes fizetés, hosszú távú munkalehetőség.

No, hát ezekből aztán semmi, de semmi nem derül ki az állásról.

Lehet, hogy a hirdetés első felében sorolnak fel a munkakörre vonatkozó feladatokat, és a jelentkezőtől elvárt képességeket, de ezek a fenti kifejezések semmit nem tesznek hozzá.

Nézzük meg egyenként:

dinamikus csapat: Mit jelent a dinamikus? Egy helyen olvastam, hogy vajon olyan dinamikára kell gondolni, mint amivel a tűzoltók dolgoznak, vagy olyanra, mint amivel a postai dolgozók, vagy irodosták? Ez egy nagyon jó megfogalmazás. Mert nem mindegy.

fiatalos csapat: Ki, vagy mi számít fiatalnak? Mert ezek alapján mindenhol frissen diplomázott kollégák dolgoznak. Vagy az a fiatalos, aki 40 éves, de 30-nak néz ki, vagy csak annyinak érzi magát? Vagy idősebbek, de jól tartják magukat? Sőt, ha mindenki fiatal, akkor valószínűleg nem dolgozik sehol nyugdíj mellett a már említett „Marika néni”. Pedig de. Érdekes.

izgalmas feladatok: Totál fejetlenség és káosz a cégen belül, az sem világos, hogy mit kéne csinálnod. De nem csak te, hanem a vezetés sem tudja, hogy mi a következő lépés.

versenyképes fizetés: Mihez képest? Átlagbérhez, minimálbérhez, konkurenciához, iparághoz, vagy éppen az álláskeresési járadékhoz? Ezeket le kéne tisztázni, aztán utána lehet versenyezni!

stabil háttér: Dübörög a gazdaság, mindegyik cég stabilan termel, nincs tartozás, körbetartozás főleg nincs, ha mégis van hitel, akkor a törlesztés senkinek nem okoz problémát. Nekem nagyjából ezt jelenti. A valóság viszont nem egészen ezt mutatja.

hosszú távú munkalehetőség: A stabil háttérre épülő kijelentés. Mert ha a cég stabil, akkor szükség lesz a munkaerőre a jövőben is. Sőt ki is tudják időben fizetni a bérét. Persze abba nem látunk bele, hogy a háttérben mi zajlik, mit jelent a hosszútáv. A cég már jóval előre látja, hogy továbbra is a piacon tudnak-e maradni, vagy konkrétan csak addig kell az új ember, amíg az adott projekt kész nem lesz.

ingyenes céges továbbképzés: Itt annak kell örülni, hogy ingyenes? Vagy annak, hogy van továbbképzés? Ha egy cég komolyan veszi magát, akkor halad a korral, folyamatosan fejleszti a technikai hátterét és az alkalmazottak tudását. Ennek fényében már nem is olyan nagy szó a továbbképzés, hanem inkább alapelvárás. Bár sajnos sok helyen ez is csak egy kötelező dolog, amit le kell tudni, elmegy fél vagy egy egész nap azzal, hogy unalmas előadásokat, üres beszédet hallgatsz, de nem tanulsz belőle semmit. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy léteznek olyan helyek és képzések, amelyek tényleg hasznosak.

magánnyugdíjpénztár, orvosi ellátás: Érvényes TB mellett jár az orvosi ellátás, hiszen pont ezért vonják le a bruttó béremből az összeget már eleve. Mégis úgy van feltüntetve, mintha ez valami plusz extra lenne. Magánnyugdíjpénztárat pedig bármikor tudok nyitni.

kihívások: Teljesíthetetlen cél vagy jutalékos rendszer.

barátságos munkakörnyezet: Van klíma és kávéautomata az irodában, az új divat alapján pedig csocsóasztal. De az meg minek?

bejelentett munkahely: Elég szomorú, ha ezt pozitívumként és nem evidenciaként kell kezelni.

Ezeken kívül pedig néhány olyan elvárás a cég részéről, ami a hirdetések többségéből már-már kihagyhatatlan:

saját gépjármű: Általában értékesítő vagy területi képviselő munkaköröknél láttam ezeket. Új cégek esetében ez teljesen alap, de nagyon sok régóta fennálló vállalkozás is természetesnek veszi, hogy a saját autóját használja az ember. Szerintem így saját magukat teszik komolytalanná.

saját ügyfélkör, kiépített kapcsolatrendszer: Szintén értékesítő pozícióknál várják el, hogy a tapasztalt kolléga az évek alatt felépített kapcsolatrendszerét bocsássa a cég rendelkezésére.

releváns szakmai tapasztalat: Teljesen alap, hogy a cégek minimum 3 éves tapasztalattal keresnek alkalmazottat. Akinek nincs, annak ezek alapján nem is lesz? Mindenhova protekció és ismerős által lehet csak bekerülni? Vagy seggnyalással, orális kényeztetéssel? Vagy a korábban már említett felmondások miatt gyorsan kell valakit keríteni, akkor lehet van esélyed?

Elkeseredés, kevesebb lendület

Bizony a sok kudarc után eljön az idő, amikor az ember elkeseredik, alább hagy a lendület, csökken a motiváció.

Érzi, hogy egyre kevesebb az energia, már a negatív visszajelzésnek is örülne, mert akkor könnyebb lenne a további tervezés.

forrás: https://www.istockphoto.com

De így csak kényszerből folytatja a jelentkezéseket, és előjön a gondolat, hogy visszább vesz az igényekből, és elkezd olyan pozíciókra is jelentkezni, amik nem igazán – vagy egyáltalán nem – érdeklik. Tudja, hogy nem lenne boldog az adott munkakörben, nem tudna kiteljesedni, nem tudna fejlődni.

Így pedig még nehezebb tovább folytatni. De úgy érzi, hogy muszáj.

A végén talán már csak saját magának mutatja, hogy legalább próbálkozik.

Személyes álláskeresés

Az álláskeresés ezen formája nálam már a végső megoldás volt. Amikor személyesen indulsz útnak, és bekopogtatsz a cégekhez, hogy nincs-e esetleg üresedés. Teljesen a kettősség érzése jellemzett miközben jártam a várost és próbáltam szórni az önéletrajzokat.

Kettős, mert volt a fejemben egy olyan elképzelés, hogy lehet ennek egyfajta pozitív megítélése. Jön a jelölt, látni rajta, hogy szeretne dolgozni, látványos lépéseket tesz azért, hogy munkát találjon. A munkaadó talán értékeli a bátorságodat, az akaratot, és hogy felvállalod ezeket a szituációkat.

Viszont ilyen tapasztalatom nem volt.

A negatív oldala pedig az, hogy komolyabb nagy cégekhez ilyen módon lehetetlen bekerülni. A portánál tovább nem lehet jutni. Önéletrajzot is hiába hagysz ott, biztos, hogy az égvilágon semmi nem fog történni vele. Maximum javasolják, hogy a cég honlapján regisztrálj, nézd a weboldalt, töltsd fel az anyagodat az adatbázisukba és majd, ha lesz a profilodnak megfelelő lehetőség, a HR osztály, vagy a közvetítő cég felveszi veled a kapcsolatot.

Adtam fel hirdetést én is

Minden lehetőséget megpróbáltam. Jelentkeztem hirdetésekre, bementem cégekhez személyesen, valamint én is adtam fel hirdetést, hogy jelenleg állást keresek ilyen és ilyen feltételekkel.

Leírtam, hogy mi a végzettségem, milyen tapasztalattal rendelkezem, mi az, ami érdekel, és mi az, ami NEM érdekel. Ami nagyon nem érdekel, az pedig a biztosítás és az mlm.

Gondolom ki tudjátok találni, hogy kik voltak azok, akik írtak.

Igen.

Persze, hogy kizárólag olyanok kerestek, akik ügynöki ajánlatokkal találtak meg. Ráadásul nem is hazudtolták meg magukat, mert miután jeleztem, hogy nem ez az elképzelésem, elkezdtek nyomulni. Kérdezgettek, sőt majdnem követelték, hogy magyarázzam el miért nem érdekel!

Pedig ezzel igen jól lehet keresni. Mindig ez volt a szöveg. Nagyon sok pénzt lehet keresni.

Nem vitatom.

Ezenkívül semmi más konkrétum nem hangzott el. Menjek el beszélgetni személyesen és ott kiderül minden. De nem érdekelt. A hangzatos mézesmadzag sem hozta meg a kedvem ahhoz, hogy rubint, smaragd, gyémánt, vagy akármilyen drágakő fokozatú vezető legyek.

Mert azt már a telefonban is meg tudták mondani, hogy érezni mekkora vezető lennék és el tudnak képzelni úgy, hogy egy csapatot irányítok. Igen, mint mindenki mást. Lényeg, hogy az alattuk lévő csapat és az azok alatt lévő csapat és így tovább, termelje a felsőbb szinteken lévőknek a bevételt. Tudjuk, hogy így megy ez.

Viszont az ilyen munkához az enyémtől eltérő személyiségre van szükség.

Munkaerő közvetítés

Álláskereső pályafutásom alatt az esetek többségében közvetítő cégekkel volt dolgom. Annak ellenére, hogy minden nagyobb cégnél külön HR osztály működik, és a kisebbeknél is mindenhol vannak „munkaügyesek” megvan a létjogosultsága a közvetítő irodáknak.

Elvileg ezek a vállalatok szolgáltatást nyújtanak és levesznek terheket a megbízó partnerek válláról. Ezen szolgáltatások közé tartozik a toborzás, előszűrés, nyelvi tesztelés, kiválasztás, interjúk szervezése, interjúztatás, tesztek íratása és kiértékelése, majd a legmegfelelőbb jelöltek továbbítása a megbízó partner felé.

Bár sok esetben kizárólag a kiválasztás történik egy ilyen cégnél, maga az interjú, tesztírás, stb. már a megbízónál.

Úgyhogy nem igazán értettem soha, hogy miért éri meg egy cégnek ezért komoly összegeket kifizetni a közvetítőnek. A lényeg az, hogy az esetek 95%-ában, ha elküldtem egy jelentkezést az egy munkaerő közvetítő céghez futott be. Vagy éppen a feltöltött pályázati anyagom alapján ők találtak meg ajánlatokkal.

Főként olyanokkal, amikkel én nem akartam foglalkozni.

HR pályafutás, tapasztalat

A fentiek alapján elkezdtem úgy érezni, hogy van igény erre a szolgáltatásformára, ezért egy idő után már ilyen jellegű munkakörökre is pályáztam, mondván, hogy ez nekem is menne.

Én is ki tudom keresni adatbázisból a jelölteket, és fel tudom őket hívni, hogy ilyen meg olyan álláslehetőséget ajánlok. Mindeközben pedig megtanulok rendesen telefonon kommunikálni.

Mondjuk ez valóban így is lett.

forrás: https://www.istockphoto.com

Persze itt is az volt jellemző, hogy HR végzettség vagy komolyabb tapasztalat hiányában nem igazán hívtak be sehova. Aztán egyszer csak sikerült egy kis családi vállalkozáshoz bekerülnöm.

Az elején voltak ígéretek, hogy lesz előrelépési lehetőség, lehet fejlődni, stb. Persze az már pár nap alatt kiderült, hogy erre esély sincs. Mert a legfelsőbb szinten állt a főnök, alatta a húga (kisfőnök), aki kapcsolattartó, volt még egy kapcsolattartó, illetve előttem egy embert vettek fel (aki egy hónap után fel is mondott).

A lényeg az, hogy igazából egyetlen fő partnerünk volt, egy autóipari beszállító és gyártó vállalat, ahova operátori pozíción felül toboroztunk jelölteket. Én foglalkoztam a mérnökökkel. Nehéz feladat volt az adott feltételekkel megfelelő embert találni.

Mi csak az előszűréseket, telefonos teszteléseket és a hirdetések kezelését végeztük. A személyes interjúk már a cégnél zajlottak. Minden nap az adatbázisokat bújtam, kerestem a megfelelő jelölteket. Először inkább csak a környező településekről, majd amikor elfogytak, akkor az ország minden tájáról. Nem igazán volt jól szervezett a dolog, mert a cégtől a továbbított anyagokra sokszor előfordult, hogy 2-3 héttel később kaptunk visszajelzést. Ezért én is késve tudtam jelezni a jelölteknek. Amikor valakit meghallgattak, akkor szintén hetek teltek el, hogy behívják egy második fordulóra.

Teljes mértékben tudtam velük azonosulni, mivel én is ilyen sokat vártam szinte mindig a visszajelzésekre. Erről korábban már írtam.

És lehet, hogy tényleg nem a közvetítő cégen múlik, de akkor méginkább nem értem, hogy miért van ezekre szükség.

Legyen egy normális HR osztály a cégen belül, hirdessék az állásokat, legyen ember arra, aki az adatbázisokban kutat, és máris egy plusz körrel kevesebbet kell futni.

Mindenesetre beleláttam a másik oldalba is, és beigazolódott amit gondoltam.

Ez a HR terület tényleg egy színház. Vagyis inkább cirkusz. Azon belül is bohóckodás.

Főleg amikor én jártam interjúkra és nálam fiatalabb öltönyös „urak” és üzletasszonynak öltözött lányok interjúztattak. Mindig éreztem, hogy ezek az emberek el is hiszik, hogy ők komoly hatalommal rendelkeznek, mivel első körben ők hoznak döntést mások karrierjét illetően. Ezt inkább a férfiakon láttam.

Felsőbbrendűség a legalsó szinten. Tanulmányt lehetne írni ebből is.

Toborzás, kiválasztás…és valaki ezért még komoly pénzösszeget ki is fizet.

Elképesztő.

Aki akar dolgozni talál munkát!

Ezt rengetegszer hallottam. Főleg akkor mondják, amikor egy ideje már keresel, de nincs látható előrelépés, közben pedig azt hallani a hírekből, hogy munkaerőhiánnyal küzdenek a vállalkozások, az összes gyártó vállalat folyamatosan keresi az embereket operátori pozícióba, stb.

El sem tudják képzelni, hogy mennyi energiát és időt fektetsz a keresésbe, csak azt gondolják, hogy biztosan nem is akarsz dolgozni. Persze igazából senkinek nem kell bizonygatnod hány helyre adtál be pályázati anyagot, de ettől függetlenül engem mindig bosszantott ez a kijelentés.

Annak ellenére is, hogy valójában magával a mondattal egyetértek.

Munkát találni LEHET, DE nagyon nem mindegy, hogy MILYET.

És ebben van a lényeg.

Elvállalhatsz olyan munkaköröket, amivel keresel némi pénzt, de nagyjából ennyi. Semmilyen más perspektívát nem találsz benne, nem fejlődsz, nem jutsz előre, sőt lehet, hogy megalázónak érzed a képességeidhez képest. Valamint az idődet is feláldozod.

Ezért nem is gondolkoztam soha „gyári munkában”, mert a 3 műszakos munkarend alapból kimerítő, sőt ha vidékről kell egy nagyobb városba utaznod céges járattal, akkor pedig maga az utazás is komoly energiákat fog kivenni belőled. A bérezés pedig egyáltalán nem olyan, amiért ez megérné. Az embereken pedig meglátszik a korán kelés, az egész éjszakai munka, az utazás fáradtsága, vagy az, hogy vágynának a hétvégére/ünnepnapokra, viszont, ha úgy jön ki a beosztás, akkor nem lesz. Ezek miatt és a megfordult bioritmus miatt kevesebb idő jut a családra, barátokra, vagy éppen saját magadra. Ennek ellenére, sajnos sokan kénytelenek ezt bevállalni, de én képtelen voltam abba belenyugodni, hogy csak ez a lehetőség. Úgy vagyok vele, hogy aki elkezdi egy ilyen helyen, az könnyen bele is ragad, ki- vagy feltörni pedig csak keveseknek adatik meg.

Ezektől függetlenül én is vállaltam olyan munkákat, amelyeket eléggé megalázónak éreztem.

Dolgoztam régészeti feltáráson, ahol olyan emberek vettek körül, akik már reggel 6-kor három feles és két sör mellett kezdték a munkaidőt. Nem igazán tudtam ezzel azonosulni, egyáltalán nem az én közegem volt. Voltam öntödében is nyári leállás idején üzemet takarítani. Igaz egyik helyen sem töltöttem hosszú időt, de arra jó volt, hogy beleláttam ezekbe is egy kicsit.

Olyan feladatokkal találkoztam, amikről nem is gondoltam, hogy léteznek.

Tudom, hogy sokan vannak azok, akik rossz körülmények között végeznek megterhelő és nagyon koszos munkákat. Tisztelem őket, amiért ezeket elvégzik és emiatt fogom igazán értékelni azt, ha ennél jobb körülmények között tudok majd dolgozni.

Mert van már összehasonlítási alapom.

Külföldi munkavállalás

A sok keresgélés és kudarc után jött el a döntés, hogy külföldön próbálom megtalálni a szerencsémet.

Viszont ez nagyobb téma, úgyhogy erről egy különálló posztban fejtem ki a véleményemet és mesélem el a megszerzett tapasztalatokat.

Végszó

Az én esetem lehet nem átlagos (vagy pont, hogy az?), mert nem igazán tudtam mihez akarok kezdeni az életben, a gimnázium után szülői unszolásra végeztem el egy olyan főiskolát, ami egyáltalán nem érdekelt.

“Fiam bankárnak kell menni, abban van a pénz” – emlékszem apám szavaira.

Ebben igazat is adok neki, de sosem volt meg bennem az a stílus, ami egy ilyen szakmához kell. Ettől függetlenül lediplomáztam, ha már sikerült államilag finanszírozott helyre kerülnöm, a szüleim pedig örülnek, hogy van egy közgazdász gyerekük.

Kényelmes voltam az első munkahelyemmel kapcsolatban, mert helyben volt.

Úgy is gondolkodtam, hogy albérletre és utazásra nem kell költeni, tudok valamennyit félretenni. De így is azt mondom, hogy akkor kellett volna tovább hajtani, egyből költözni akármennyire nehéz feladat is, valahogy az anyagi részét összehozni, hogy az albérlet meglegyen, motiválni magam, kicsit törtetőnek lenni.

Ez tényleg nem volt jó döntés. Nem voltam bátor. Sajnos.

Karriert igazából arra lehet építeni, ha valaki tudja, hogy mit szeretne csinálni, mi az, ami érdekli, és abba az irányba indul el. Úgy lehet fejlődni, idővel előre lépni.

Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy döntsétek el merre akartok indulni, mi a cél, és tegyetek meg érte mindent. Ne alkudjatok meg, mert csak ez visz igazán előre.

A sok keresgélés, interjú, munkahely rengeteg energiát emészt fel. Ezt az energiát fordítsátok arra, hogy a kitűzött célt elérjétek!

Évek elteltével könnyebb lesz tapasztalattal váltani egy szimpatikusabb céghez, vagy egy komolyabb pozícióba. Mert időnként váltani kell, nehogy kiégjen az ember ugyanazon a helyen.

Vagy alapítsatok céget, legyetek vállalkozók. Ha nagyon megy a smúzolás, kapcsolatépítés és az érdekbarátságok sem okoznak gondot, akkor nagyobb cégben gondolkodjatok. Ha szolidabbak vagytok és acél inkább az, hogy a saját magatok urai legyetek, akkor pedig az egyéni vállalkozói formát válasszátok.

A cikk mindkét része teljes mértékben a saját tapasztalataimon alapul, a saját véleményemet, érzéseimet fogalmaztam meg.

Nem állítom, hogy minden munkahelyre, munkakörre általánosan jellemző amit leírtam, de biztos vagyok benne, hogy lesznek akik sok mindenben egyetértenek velem és azonosulnak a fenti történettel.